2012. október 26., péntek

most így

Bab Berci ránéz Rév Zoli pálinkájára /részlet/ - írta Lázár Ervin novellája


– Arról van szó – mondta Rév Zoli –, ha engem megüt valaki, az neki fáj. Ha meg én ütök meg valakit, az nekem fáj.
– Mit akarsz? – kiáltott Bab Berci. – Te vagy a világ legszerencsésebb embere.
– Éppen ez az, hogy nem vagyok.
– Dehogynem. Ha jön az ellenséged, és meg akar verni, még biztathatod is. Csak arra kell vigyáznod, hogy te meg ne üsd. És az ellenséged egykettőre laposra veri magát. Te meg fütyörészel közben.
– Így volna – bólogatott Rév Zoli –, ha ellenségek között élnék. De én a barátaim meg a szeretteim között élek.
– Akkor meg kétszeresen is a világ legszerencsésebb embere vagy. Az ember nem verekszik a szeretteivel.
– Dehogynem – mondta Rév Zoli. – Az ember leginkább a barátaival és a szeretteivel verekszik. És gondold el, földühítek valakit, akit nagyon szeretek, mert nekem sajnos az eléggé könnyen megy, nekilát engem csépelni, és neki fáj! Nem elég, hogy földühítettem, még fájdalmat is okozok neki.
– Ajaj – mondta Bab Berci –, ez legalább olyan fogas kérdés, mint Nuuszi Kuuszié, a varázslóé, aki mindent csak egyetlen pillanatra tud elővarázsolni és nem tovább.
– Igen? És ő is idejött hozzád?
– Ide.
– És kitaláltál valamit?
– Azt nem – mondta Bab Berci, és a szeme sarkából Rév Zolira pislantott –, de jól kisírtuk magunkat együtt.
– Azt aztán nem! – mondta Rév Zoli. – Sírni nem fogunk.
– Miért is sírnánk – mondta Bab Berci, aztán kérőre fogta a szót. – Te Zoli, hátba vághatlak?
– Vágjál csak – mondta Rév Zoli, és tartotta a hátát.
Puff! Bab Berci jól hátba vágta.
– De hiszen ez tényleg nekem fáj! Hátba vágtam magam! – kiáltozta nevetve.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz. (2Móz3,5b)