2014. június 9., hétfő

ilyesmi vagyok éppen

 Mogyee és Carlota mintájára én is nekiugrottam egy ilyen személyes jellegű, Ez vagyok én típusú bejegyzésnek, ha már itten porosodik egy ideje itt ez a blogocska (bár hozzáteszem, néhány megkezdett vázlattal - remélem ez itt nem marad az). Miiiinden kiderüüül! (Ezt ilyen doláksalys-diavetítős-bemondóhangon kell elképzelni.)

 Ki is van a Giza neve mögött?

 egészen magyar és egészen német, nyomokban horvát, fehérkun és még kitudja (kitérdekel) milyen vérű, fertőrákosi parasztlány. Hogy miért pont Giza? Nem túl fontos - lényeg, hogy köze van a Jamie Winchester zenekar zöld szemű és zöld basszusgitárú tagjához. |-) Rövid barna hajam van és kékes fényű, amit mostanában nagyon szeretek, ezért mégse fogok befesteni. 39/40-es lábam van, és a zseniálisan egységes konfekciószámozás miatt 34-estől akár a 42-esig hordok ruhákat.

  Tavaly óta megint visszatértem régi alsós szokásomhoz: csapvizet iszom. Azért, mert annyira környezettudatos vagyok? Mert ezzel nem vásárolok fölöslegesen palackos vizet, szén-dioxiddal és káros vegyi anyagokkal dúsított / agyoncukrozott üdítőitalokat vagy papírdobozos gyümölcslevet? Nem. Azért, mert szeretem - és nem utolsósorban olcsó |-) Szeretek még hintázni, megtervezni, avarban sétálni. Szeretem a tejfölt, a bő gatyákat, a skandináv humort. Nem szeretem a pazarlást, a kelkáposztafőzeléket és a domináns szeptimet. 

 Kocka vagyok és nehezemre esik leválasztani az érzéseimet a gondolataimról, egyszerre csak egy dologra tudok figyelni, már 37.1-es hőemelkedésnél minimum a halálomon vagyok, és az övemet nekem-balra fűzöm be. Ezek alapján, meg hogy alsóban mindig fociztunk menza után, régebben "fiús"-nak tartottam magam, de mostanában leszokóban vagyok az efféle nemi kategorizálásról, például amikor legutóbb közöltem a bunkó biztonsági őrrel a boltban, hogy legközelebb legyen szíves köszönéssel kezdeni a mondandóját, szerintem nem férfias voltam, hanem asszertív. (Tudom, ezt a sztorit már egy rakás embernek elmeséltem, mert erre marha büszke vagyok, ugyanis előtte nemigen mertem ilyet csinálni. Lehet, hogy azért, mert az volt bennem, hogy ez olyan férfidolog? Hmm.)

 Mindez persze nem zárja ki sőt, hogy szívesen öltözködöm. Mint oly sok minden, ez sincsen fixen behatárolva, télen jellemző volt a klasszik bölcsész szoknya+bakancs kombó, mostanában megszerettem a derékszabású (egyesek szerint hónalj-)shortomat felcsomózott felsőkkel, hordok deszkást, simulóst, batikoltat - a lényeg általában a kényelem meg a lustaság szokott lenni, ami miatt csak speciális kedvemben veszek fel ékszert vagy ragadok szemhéjtust. A csőgatyát azért hanyagolom, mert úgy érzem magam benne, mintha nem lenne rajtam gatya. A tölcsérujjú felsők tök jól néznek ki, de nem lehet bennük gitározni, meg belelógnak a pörköltszaftba.

 Grafomán vagyok, sokat írok, általában naplót. Segít rendszerezni, feldolgozni, újraértékelni, meg hát indokolatlanul tetszik a kézírásom és szeretem olvasni. 2003. 10. 20-án kezdtem a nővérem beszólására (előtte is írtam már, de az valahogy nagyon (még jobban :P) összefonódott az alteregók képzeletbeli világával), hogy úgyse leszek képes vezetni, és amúgy nyert, mert már messze nem naponta írok, volt már féléves kihagyás is, de már a sokadik könyvecskénél tartok, úgyhogy rendszeresnek rendszeres. Nagyon vicces újraolvasni már akár a páréves gondolatmeneteimet is, hát milyen lesz még 20, 40, 100 év múlva! A vonalas papírt annyira nem, ha lehet választani, inkább a kockás meg az üres.

 A klasszik négyes felosztás szerint leginkább melankólikus vagyok, de ez általában attól függ. Amikor elkap a flow, vihogok és hadonászom, de van pár ember, aki mellett meg hóttflegmának tűnök, persze tudomén, senki sem tisztán az egyik. A 16-féle személyiségtípus közül INTP vagyok, bár ha két kérdésre épp mást válaszoltam volna, tuti tök más jönne ki. De ez például nagyon jellemző: "Nevetsz a Titanic elsüllyedésén, de Wall-E elrabolja a szíved." Képes vagyok jelentéktelen dolgokon zokogni, de más fájdalma sokszor hidegen hagy, az első reakciót tekintve szinte mindig. Úgy is mondhatnánk, hogy az eredmény egy hisztis fruska, akinek a béka segge alatt van a szociális intelligenciája - na de nézzük pozitívabban, hiszen hamarosan engem is elér az állásinterjúrajárás korszaka és meg kell tanulnom normálisan beszélni az erősségeimről, ha tovább akarok kerülni a második körökbe.

 Inkább lassúnak mondanám magam, az egy fokkal objektívebb, már ha van ilyen. Eltöprengek, elfojtok (illetve most már kevésbé, különben nem is tudnék róla, hogy elfojtok), eltárolok. Például indokolatlanul sok időt használok egy-egy kommenthez (hát még egy bejegyzéshez :)), meg dalok sem tudnak megfogni elsőre, többször kell hallanom ahhoz, hogy leessen. Főleg, hogy -tudom, csúnya szokás, bölcsésztől meg pláne, de ez van- általában a zenére figyelek a szöveg előtt, és hacsak rá nem guglizom a szövegre, néhány súlytalanabb helyen lévő rész néha csak a huszadik hallgatás után vevődik észre. Így gyakran érnek meglepetések :), bár egyébként nem szeretem őket, mármint a meglepetéseket, utólag persze mindig rájövök, hogy szükségem volt rájuk. A lassúságom ugyanakkor mélységgel is jár, illetve minőségibb feldolgozással, időnként kegyetlenül hatás alá tudok kerülni, persze ez nem mindig jó ám.

 Tehetséges zenész vagyok, és van egy határozott elképzelésem arról, hogy ezt Kitől kaptam |-)  (Meg egy egyre határozottabb arról, hogy mire.) Nekem a zene inkább közösségélmény és inkább hátvéd vagyok mint csatár: énekesként egyelőre kelletlenül állok legelöl, de a frontemberkedés jólcsinálása rajta van a bakancslistán, ahogyan a gördeszkázás meg a dobolás is. A világ amúgyis egy nagy idiofon hangszer, grúvozni (~ zörögni bármin, bármilyen körülmények között) szerintem többször grúvozok, mint dúdolok; nemtom, melyikkel járna jobban a környezetem.

 Komolyzeneileg barokk vagyok, a romantikus hömpölyökkel csak komoly energiabefektetés / érzelmi munka árán tudok azonosulni. De az impresszionizmus király, meg a lájtosabb huszadikszázad. Könnyűzeneileg meg hát.. Passz. Nyolcadikig hallgattam, amit mindenki, utána felfedeztem a kantrit meg a népzenét nagyon, aztán jött a blúz, a fanki, mostanában zúzdásodom, és mivel ezek hozzáadódtak egymáshoz, így most már tényleg nincs behatárolva, Norah Jones-tól észidisziig van minden.

 Néhány ista:

 - pesszimista: jobb számítani arra, hogy rosszul sül el - aztán hálás lenni, ha mégsem |-)

 - optimista: leginkább azzal, hogy észreveszem azokat, amiket a megrögzött mörfisek nem hajlandók. Nahát, van olyan is, amikor a mi sorunk halad és nem a szomszéd sávé, nem is egyszer!

 - feminista: mint sokminden másról, erről a szóról is borzasztó kavarc van a fejekben, és mint az iszlámról a pokolgépes terrorista, a feministáról is a véresszájú amazon jut eszünkbe, aki diktatórikusan bevezetné, hogy márpedig a férfiak is ülve pisiljenek. Az általános definíció szerint olyasmire kéne gondolni, hogy: "the policy, practice or advocacy of political, economic, and social equality for women" - még mindig véresszájú? Ja, hogy már nincsen elnyomás és az egész csak hiszti? Nem érdekel, hogy aránytalanul hosszú lesz ez a bekezdés, főleg, hogy ez nem valami termékreklám: itthon heti 1 nő belehal társa bántalmazásába, és akkor még nem volt szó az egyéb fizikai és lelki terrorról, valamint az ezt és a sokszázalékos wage gapet, prostitúciót, satöbbit lehetővé tevő és fenntartó általános attitűdről, rendszerről. Szóval, hogyha az ilyesmik zavarnak és nem támogatnád, akkor szerintem feminista vagy.

 - realista: na az nem. :)


 Elfogultan és menthetetlenül keresztény vagyok. Az elmúlt fél évben olyan nézőpontját ismertem meg a kereszténységnek, ami teljesen más megvilágításba helyez: nem azért teszünk valamit, hogy majd, hanem mert. . Ez az egész egy olyan valami, ami régen túl van azon, hogy apukám felolvas a misén, hogy evangélikus gimibe jártam, hogy keresztény könnyűzenét (is) játszom és túl az ún. jócselekedeteken is. Ennélfogva az 'ez vagyok én' meghatározó része az, hogy bűnös vagyok - és segítek: az olyan cuccok, mint az önbecsülés, nem megszűnni kezdtek. (Hanem?) ((Létezni.)) A kereszténység intézményesített részével nem mindig vagyok kibékülve (direkt nem egyházat írtam, nehogy összetévesszük a bibliai értelemben vett egyházzal), ill. helyesebben: olyan is előfordul, amikor ki vagyok békülve vele. (Vagy máshogy, vagy sehogy - és annyira azért nem vagyok pank szóval inkább a máshogyra szavazok.) Ez akkor azt jelenti, hogy kenem-vágom a bibliát? Nem egészen, sőt az talán baj is lenne ha "mindent" "tudnék" - milyen jó, hogy ez nem egy letudandó olvasmány vizsgaidőszakra, a megfejteni sem a legjobb szó, sőt, újraolvasni, amikor már asszed érted. Meg hogy kételkedni ér, Istennek kifakadni, hogy ezt most nagyonnemvágom és különben is mi ez, ér. Szóval ez egy sokkal izgalmasabb téma mint aminek hangzik, illetve mint amilyennek eddig sikerült kommunikálnunk. Eddig! |-)

 Ki ne szeretne jobb emberré válni. Szerintem "rosszabb emberré válni" is izgalmas - most arra gondolok, hogy merjem bevállalni a gennyes, nagyképű, sebezhető oldalamat is (amit bőszen igyekszem irtani az imázsomból), anélkül, hogy fölöslegesen szégyelljem magamat. Hitelesség, na, ezt kerestem. Az elmúlt években eléggé elhagytam valahol, és ez nem jó, szóval most ez így rámférne. Igyekszem hálásabbnak is lenni, hogy ne csak akkor tűnjenek fel dolgok, mikor már nincsenek. Ismerkedem, oszt próbálok növögetni. Vagy kisebbedni. És már kb egy fél napja gondolkozom, hogy kéne ezt a bejegyzést lezárni, anélkül, hogy csöpögnék, de nem megy, úgyhogy inkább berakok egy képet a nagymamámról, Muttiról, aki akkora rakenrollarc volt, hogy életkorát telibeszarva simán velünk hintázott:


mekkora forma |-)

3 megjegyzés:

  1. Szimpi, értelmes, és egy kicsit túlságosan kiadja magát. Óvatosan! (Nem lehet olyan erős az az I. )

    VálaszTörlés
  2. "Óvatosan! (Nem lehet olyan erős az az I. )"

    Önző vagy!

    VálaszTörlés
  3. Kedves Anna (Giza)!
    Nagyon jó volt ezt elolvasni Rólad, várom már a személyes beszélgetést! ;) Addig is Isten áldását kívánom a mindennapjaidra! Kívánom, hogy meg tudd élni az advent valódi csodáját! :)
    Szeretettel: Angyalkád a Promisszból

    VálaszTörlés

Oldd le sarudat a lábadról, mert szent föld az a hely, ahol állsz. (2Móz3,5b)