2018. március 8., csütörtök

Mennyi gátlás van benned! Hogy tudsz így élni?



Mondta egy barátnőm pasija, miután megerőszakolt a kisszobában. Társadalmi célú mentálsztriptíz következik a bloggertől, Wild Annától.



egyik rajzom a terápián (2015)


A pszichológusomnak feltűnt, hogy egyik képen sem rajzoltam magamnak szájat. Ma vége van a szájtalanságnak: elmesélem, hogy volt, mit kezdtem a helyzettel és az is kiderül, hogy miért nem egy eldugott csajfórumon kesergek név és arc nélkül és hagylak békén a magánügyemmel. Kifejtem, hogy szerintem miért és mi ellen érdemes küzdenünk. A végén olvashatsz egy kislépéses akciótervet is, meg hogy mit kérek idén nőnapra virág és sajnálat helyett.



I.



Mázlista vagyok, hogy a nemi erőszak meghatározó élmény az életemben. Szemben mondjuk azokkal, akiknek annyira mindennapi élmény, mint a fogmosás. Persze akkor még nem tudtam, hogy a jól szituált középosztályban is van olyan, hogy a családtagod meg a barátaid szorítanak a falhoz és másznak rád, azt meg főleg nem, hogy az esetek 70%-ában [1] ismered a tettest és nem borostás migráncsoktól kell félni a parkban éjjel.

Valamikor a főiskolán házibuliba mentem egy barátnőmhöz, aki újra-összejövőben volt az exével – legyenek most Szilvi és Marci. Beszélgettünk a konyhaasztalnál, a viaszosvásznon könyökölve, hogy kivel mi újság. Odaát családi válság, fekete karikás szemek, én meg egy hónapja hagytam ott a barátomat és elhatároztam, hogy minden más lesz, persze maradt minden a régiben és nyomott voltam, mint egy későmodern magyar film.

 



De hát még nem volt olyan, hogy ne lett volna valahogy. Táncoltunk, pókereztünk (Szilvi rommá vert mindenkit) és miután minden létező piát összeittunk, kimentem rágyújtani az udvarra. Marci jött ki utánam, vigyorgott a mozgásomon, belém karolt és jókedvűen elmesélte, hogy egész hétvégén ezt a havat lapátolta itt a lakás előtt. Aztán visszamentem, beálltam a tus alá és miután telehánytam a zuhanytálcát, bölcsen úgy döntöttem, hogy nekem itt van vége az estének. Elköszöntem és lefeküdtem a kisszobába aludni.

Még nem igazán raktam össze, hogy hol vagyok, amikor óvatosan lehúzták a farmerom. Ettől nem leszel kevesebb, suttogta egy hang, aztán kitapogattam Marci fejét a sötétben. Én még soha, és vigyázz rám, asszem ezek voltak az utolsó szavaim, mielőtt odébbrakta a lábaimat és belémjött. Azt hittem, csak a legelején fog fájni. De az összes lökés fájt.

Na és mit léptem erre én?


Semmit. Nem hittem el, ami történik. Lefagytam, mint a vindóztíz.


Belékapaszkodtam, tehát nem ellenkeztem, tehát beleegyeztem, tehát úgy kell nekem. Még hónapokkal utána is ez a szöveg ment a fejemben, repeatre állítva.

Lefagyásból reszketés lett. Fájt a fejem, amit többször bevágtam az ágy végébe. Egy szál pólóban rángtam összehúzódva az ágyon, az arcom takarva, miközben taknyom-nyálam ráfolyt a fesztiválkarszalagokra és a zöld karkötőre a bal csuklómon. Az volt ráírva: az ÚR a te őriződ.

Marci barátságosan megkérdezte, hogy vagyok, miközben kimászott belőlem. A félelmeimről, problémáimról kérdezett, meg hogy tudom-e, hová tartok, ilyenek. Még szívtam az orrom. Mentegetőztem: az én problémáim semmik az övékhez képest. Gyerekkorom felhőtlen volt, családom eszményi, nem kell dolgoznom a suli mellett, van hol laknom – ha valakinek, akkor nekem nem lehet okom rinyálni. Rámutatott, hogy ez mennyire romboló hozzáállás; mindenkinek lehetnek problémái. És hogy értékes vagyok. Fáztam és zavart, hogy valaki ilyen állapotban lát. De hálás voltam, hogy figyel rám, és nem fut el attól, amit lát.


@RC 2016, III. helyezett



Javasolta, hogy sétáljunk egyet kint. Összekapaszkodva csúszkáltunk a jeges járdán, poénkodtunk. Aztán levitt valami pincekocsmába, én almalevet kértem, ő tequilákat rendelt. Kérdeztem, hogy nem lehetne-e esetleg talán csak almalé, de végül megittam mindent. Fúj.. tudtam h kurvaszar, de valahogy még ez is jólesett h kiröhögött a pofámér amit utána vágtam, írom két nappal később a naplómban.

Hazaérve megbeszéltük, hogy szeretkezni fogunk, ami végül miattam nem jött össze (még a hálára sem vagyok képes!), mert eszembe jutottak a képek és folyamatosan összerándultam. Ha már ekkora nulla vagyok, kárpótolni akartam a törődést, úgyhogy leszoptam. Még beszélgettünk kicsit, belékapaszkodtam majd elengedtem majd neharagudjoztam és reszkettem. Aztán mondta, hogy most visszamegy és ha Szilvi kérdezi, akkor beszélgettünk, és holnap elfelejtjük ezt az egészet, jó? Megcsókolta az ujjaim – köszönök mindent –, aztán kiment és még hallottam, ahogy összefut Szilvivel a fürdőben. Minden rendben? – Ja, beszélgettünk.

 


Késő délelőtt ébredtem, hívott egy haverom, hogy akkor talizunk-e ma a lyukasóráján. Nem, győzött a másnap, mondtam. Szégyelltem magam, mikor megláttam a csillogó, tiszta zuhanytálcát. A volt barátom – legyen mondjuk Gábor –, akiről akkor még nem tudtam, hogy újra-összejövőben vagyunk, vitt haza Pestre, de előtte még beugrott egy kávéra. 45 perc vidám csevej Marcival hármasban; na, megünnepeltétek a kis húszévest? Aztán az autópályán rosszul lettem, letekertem az anyósülést, de bármi eszembe jutott az estéből, összerándultam. Úgyhogy rángatóztam Pestig.

Ha ma összerezzenni látsz, nagy valószínűséggel megint az villant be. Vagy ami ezután jött.

Gábor pár nap gyanakvás után felhívta Szilvit, hogy szerinte történt köztünk valami. Szilvi beblöffölte Marcinak, hogy tud mindent, és a lábamnál zokogott, mikor később találkozott velem és elmeséltem az estét. Marci nem emlékszik semmire, illetve két részeg emberről beszélünk. Ezután volt egy rendkívül kínos mediációs beszélgetésünk: ők ketten, egy lelkész, meg én. El kellett mesélnem, mire emlékszem, Marci pedig hozzáfűzte az ő verzióját.

Máig megvan a lesütött szempár és a bujkáló mosoly, ahogy a nekem-ez-volt-az-első után hozzáfűzi: hát, nekem nem úgy tűnt.


Aztán főleg kettejükről beszéltek, hogy hogy éli túl az ő kapcsolatuk ezt az újabb félrelépést. Erőszakról szó sem volt: én is megerősítettem, hogy másodszorra belementem, az első kanyarra meg Marci nem emlékszik. Aztán Szilvi könnyek között megbocsátott, nekem is és neki is és azóta szép családjuk van.



II.



Most pedig trollokkal fogok beszélgetni. Enyhítek a kommentszekcióban megszokott hangnemükön.


Tanulság: legközelebb nem csapod szét magad, oszt ennyi.

Hát persze. Hevesen bólogatok, akárhányszor jön ez szembe ( minek ült be az autóba). Nem kellett volna annyit és annyifélét innom, sőt, ha jobban megnézzük, kiderül ám, hogy közel sem tettem meg mindent. Például lehetett volna nálam sokkoló, vállrólindítható, vagy még egyszerűbb: a gázspray, amit akkorra már beszereztem a Garay téri fegyverboltból, mert eljutott hozzám a Pesti Evangélikus Egyetemi Gyülekezet hírlevele, hogy egy hónapon belül két hallgatót is megerőszakoltak, lehetett volna a táskám helyett a párnám alatt. Ottalvós buli a haverokkal? Dixit, kocka sör, rágcsa, gázspray. De valószínűleg a ruhával rontottam el végleg [2], mert annyira kihívóan öltöztem, hogy csak impotens férfiak közt lettem volna biztonságban.


 csábos szettem aznap este


Gábor néha együttérzett velem, de inkább segített nekem belátni, hogy kettőn áll a vásár. Szerinte ha igazán meg akarok lógni, akkor meglógok, mert stresszhelyzetben az embernek megsokszorozódik az ereje, és elmesélt egy történetet egy barátjáról, aki az égő mikrobuszt tépte fel az autópálya mellett puszta kézzel, hogy kihozza a családját.

Látod, tette hozzá később az esethez, ez történik, ha nem vagyok ott.


Meg részletesen beszámolt arról, mit csinálna Marcival amiatt, hogy elvette tőle, ami neki járt volna. Gyógyulásomat azzal is támogatta, hogy amikor egy este megint visszautasítottam, lelökött az ágyról, megütött és azt mondta, bezzeg a Marcellnak megengedted. Meg azzal is, hogy néha arra ébredtem éjjel, hogy éppen rajtam van, mondván: nem hagysz más lehetőséget.


Persze, mert te biztos mindig angyali barátnő voltál. Kvittek vagytok, oszt ennyi.

Sakálnak lenni jólesik. Én is kiabáltam, csaptam le telefont, egyszer még a papucsom is hozzávágtam [3]. De nem titkolom, mert a felállás más miatt volt egyoldalú.

Elővehetjük a mérleget, de Gáborral nem a látványos erőszak – a hideg zuhany alá ruhástul belökés, a vállamnál fogva rázás, a pofonok vagy az éjszakai rámmászások – volt a legnehezebb. Hanem az, hogy addigra már romokban volt az önbecsülésem és mindennapos lett az ajtócsapkodós fenyegetőzés, az érzelmi zsarolós kontroll; a naplóm rendszeres elolvasása, az őrjöngés, ha srácokkal ebédeltem kettesben. Miközben én nem próbáltam leépíteni a családi és baráti kötelékeit, hogy csak rám számíthasson. Hát ezért volt egyoldalúan romboló a felállás.


Te választottad. Normális ember nem marad pszichopatákkal, szóval edd meg amit főztél, oszt ennyi.

Marci nem kérdezte meg, amikor kint cigiztem az udvaron, hogy ha elaludtál, beléd tolnám egy kicsit a farkam, nem gáz? Gábor sem azt mondta, amikor összejöttünk, hogy szeretlek, amíg gyenge vagy és tapasztalatlan és én lehetek a védelmező guru, jó? Kimondatlant kibogozni idő.

Aztán, normális ember. Vagyis aki tudja, hogy értékes, akinek magas az önbecsülése. Aki látja, merre van a tovább, vagy ha nem látja, mer kockáztatni; akinél megvan a megfelelő tőkesúly, hogy borulás nélkül folytatni is tudja az utat. Aki folytatni is szeretné az utat, aki kíváncsi, mi jöhet még szembe a vízen. Aki érzi, mire van szüksége és hol vannak a határai, hogy mi az, amit vele nem lehet megtenni.


Én nem rosszul éreztem magam; én nem éreztem magam. Nem alacsony volt az önbecsülésem; nem volt olyanom. Nem rossz irányba vezettem a hajót – én csak random vízcseppeket láttam egy random üvegen, hülye vagy, milyen irányról pofázol.
 


Ha nincs tőkesúly, még akkor sem tudod megvédeni magad, ha véletlenül pont a párnád alatt van egy dobtáras géppisztoly. Ha nem érzed magad, akkor nem veszed észre, ami zajlik. Sőt, úgy véled, te vagy az, aki tartozik annak, aki téged használ, és istenként nézel fel rá. Ha pedig a párod nem letörölni segít azt a kurva ablakot, hanem ő is locsolja slaggal, akkor kapaszkodsz tovább
  • a rég megdöglött szép időkbe,
  • a sokszor ígért eljövendő szép időkbe,
  • eszményített önfeláldozásba,
  • mások szarabb helyzetébe ( de legalább nem iszik; Afrikában éheznek),

és maradsz az állóvízben a nyílt víz helyett. Mert halovány lila gőzöd sincs róla, hogy lehet ennél jobb. Ha mégis van, akkor nem hiszed el, hogy még te is megérdemled azt a jobbat.

Szóval köszi a beszélgetést, kedves trollok. Nem félek tőletek, mert nem tudtok durvábbat beszólni, mint amilyen retorikát én engedtem meg magammal.

Ami a pszichopatákat illeti, Gábor nem az. Marcellt nem tudom, vele keveset beszélgettem. Nem gonoszak, hanem gonosz dolgokat tettek és nem vállalják érte a felelősséget. Nem valami Titkos Erőszaktevő Klán tagjai. Sebzettek, mint te meg én [4], és nem volt jobb ötletük, hogyan töltsék be a hiányaikat. Talán nem is tudták, mik azok. Talán ők sem láttak az ablaküvegüknél tovább. Vagy mindenki gonosz, vagy nincs gonosz ember, csak történetek vannak, batyuk vannak, tele változatos, öröklött és útközben felszedett neurózisokkal.

Ezért is változtattam meg a nevüket. Mert nem az a lényeg, hogy ki volt az, hanem hogy


olyan a légkör, ahol élünk, hogy
  • nők ellen kábé bárki megúszhat ilyeneket felelősségvállalás meg jogi következmény nélkül, és
  • aki ezt szóvá teszi, az hisztis, nyomulós, férfigyűlölő, puhapöcs. 


Nem az a megoldás, hogy levágjuk az erőszaktevők tökét és kirúgjuk őket a rendesemberek (vagyis, nyilván: magunk) közül. És az sem, hogy kicsikart megbocsátásra, jótékony kussolásra, mintha-mi-sem-történt-volnára forszírozzuk a bántalmazást tűrőket. Tudunk jobbat.



III.
 




Ő itt Alma. Rákja van. Ha meg akar gyógyulni, két dolgot tehet:

  1. egészségesebb életmóddal elősegíteni a sejtek öngyógyuló folyamatát, és
  2. kezelni a felismert tüneteket, megelőzni újabb áttétek kialakulását.

Almának vezetékneve is van. Úgy hívják: Jelen-Társad Alma. Többféle betegség is felzabálja épp: értékvesztettség, a természet kizsigerelése, vagy a nők elleni sexismus structuralis [5], egy igen szívós, szervezetszintű tumor. Tünetei is szerteágazóak: kollégák, akik csak udvarolni akartak; főnökök, akik nem hosszabbítják meg a szerződésed, miután megtudják, hogy babát vársz; szerelmek, akik lehozzák neked a csillagokat az égről, mielőtt először szorítják le a csuklód a párnán; ügyészek, ügyésznők, akik huszadszor is elmondatják a sértettel a történteket. Hogy mindez a férfiakat is ugyanúgy érinti? Akkor ne nézz körül az utcán és ne görgess le a hírfolyamon.


Mérő Vera kollekciójából


Almának mi vagyunk a sejtjei. Ha szívesebben alkotnánk egészséges testet, ezek a teendőink:

  1. teljességre törekszünk sejt- és szervezeti szinten, és
  2. felismerjük a legapróbb tüneteket is, hatékonyan megelőzzük a további pusztításokat.


III/1.

Másfél év késéssel végül eltoltam a képem pszichoterápiára. Ültem az ikeás hintaszékben, kábé a harmadik szessön volt, és azt magyaráztam nagyban gesztikulálva, hogy azért haragszom azokra, akikre haragszom, mert egyik sem vesz komolyan, emberszámba. És Anna komolyan veszi magát? hangzott a kérdés.

Bang. Hát valahol itt kezdődik: emberszámba venni magamat. Elkezdeni becsülni, aki vagyok. Felhagyni, vagy az elején inkább: felhagyni akarni a szégyennel. Tudatosítani értékeimet és gyengeségeimet. Hogy nem tudom, mik azok? Akkor utánamenni: kíméletlen kérdésekkel, új tapasztalatokkal, rendszeres csenddel, síppal, dobbal, nádi hegedűvel. Nyakon csípni a sunyin lapuló szorongást, a mintaszerű egybeeséseket, vagy amikor valami suttyomban repeaten megy a fejemben („hálásnak kéne lenned”). Kibírni, hogy van, amit fejben már tudok, hogy máshogy kéne, mégis újra meg újra az ellenkezője történik.





Megtanulni a különbséget úgy gondolom és úgy érzem között. Ha érzelmi analfabétából indulsz, mint én, akkor az öt alapérzés között: most félek? szomorú vagyok? netán dühös? Önelfogadás és a változás halogatása között, a magammal való együttérzés és a sebnyalogató önsajnálat között. Beképzeltség és tehetségem megélése, nagyravágyás és növekedni akarás, feltöltődöm és lusta vagyok, amiatt és annak ellenére között. Kibogozni a motivációimat, benézni mögé, hátha amögött is van valami még mélyebb mozgatórugó.

És mire jó ez a sok lelkizés, picsogás, túlagyalós egómaszti?

Bármire. Hallod, még kontrollmániára is. Marha tudatosnak gondoltam magam, de gyakorlatilag csak hajcsárkodtam magam fölött személyes miért nélküli célokkal. Meg irreális elvárásokkal, úgymint
  • ha valamit egyszer megtanultam azt ezután mindig tudnom kell,
  • nemcsak a tetteimet, de az érzéseimet is kell tudnom irányítani,
  • próbálkozásaimnak életművé kell összeállniuk.

A rendszeres mentál segít

  • összeszedni a tőkesúlyt. Megérezni, hol kezdődöm és végződöm, felhagyni a bocshogyélekkel.
  • felismerni, hogy mire van szükségem. Ha erre a kérdésre tudok válaszolni, zsebemben van minden érdemi kommunikáció alapja a hova menjünk ebédelnitől a mi tesz engem boldoggáig.
  • személyes értelmet találni az életemnek, ha már nem csak a vízcseppeket látom, hanem a nyílt vizet is az üveg mögött. Ami meg segít
  • rájönni, hogy az e mentén hozott döntések száma fordítottan arányos az elpazarolt órák és a macskás videók számával.
  • kilépni a tanult tehetetlenségből. Meglátni, hogy hajón vagyunk és kezünkben a kormánykerék.

 

gyakorlóterepek belső-külső, egyéni-közösségi szinten – ahogy én látom



Vagyis bármilyen tudatosságban segít, legyen az ön-, cél-, test-, jog-, környezet-, satöbbi. És a legjobb, hogy miközben irgalmatlan sokat ad neked, senkinek sem ártasz vele. Gyakorlatilag


tudatos emberekkel csak egyvalakik nem járnak jól: a manipulátorok.
·         
  • Mi villanyoz fel? Mitől vagyok elégedett?
  • Mi dühít fel leginkább a világ állapotával kapcsolatban? Mitől féltem az utánunk jövőket?
  • Mit kell stabilizálnom, védenem, súlyosabbá tennem? Minek jött az ideje, hogy elengedjem?
  • Milyen örökséget hozok otthonról? Mik voltak nálunk az íratlan szabályok?
  • Mely kapcsolataim működnek amiatt, mert nem nyitom ki a számat?
  • Az emberek, akik körbevesznek, fejlődni akarnak?
  • Ami után sóvárgok, csak egy-kis-békességet hoz vagy valóban táplál?
  • A konvenciók, melyekben élek, tartalmasak és a fejlődést szolgálják? [6]

Ha tudni akarod, máris jó az irány. Áss tovább. Amúgy az megvan, hogy ha megfordítjuk a tudatosság szót és elveszünk belőle 7 betűt, azt kapjuk, hogy ÁSS?...
 




Légkörjavulást szeretnél? Kezdd odabent. Bogozz, nyomozz, merülj el, kapcsolódj, merj találkozni, cibáld a fényre, tápláld a lelked alkotással, szeress gyakorolni, hagyj időt a folyamatokra, építs azokhoz kapcsolatot, akik ebben támogatnak és tegyél érte, hogy minél többeknek legyen lehetősége időt szakítani a túlélésen kívül tudatos életre is. Ha most elkezdjük, talán húsz év múlva még a lakógyűléseken is jobb lesz a hangulat.

Egy ideális világban, ahol Alma sejtjei megfelelő önismerettel rendelkeznek, például így rendezne egy nemi erőszakot áldozat és elkövető egymás között:


magyarul itt találod


Ó, hol vagyunk itthon még az ilyen resztoratív cuccoktól, mondhatnád. És igazad van. Egy olyan országban, ahol befelé figyelni úri huncutság és ahol egy csoportos nemi erőszakos hír alatt az az első komment, hogy hol a video???? :(:(:(, tényleg luxus kivárni, míg széles körben elterjed a teljességre törekvés igénye. Néhány szerencsés sejtcsoport gyógyulgat, a rák meg köszöni szépen, vígan terjed tovább – minden hétre jut egy-két nő még mindig, akit itthon öl meg a társa, és az évek alatt elsivárodott asszonytekintetek számáról még nem is beszéltünk. Valamit csinálni kell a lassú belső változások mellett.

Itt jön képbe a második pont.



III/2.

Ő itt Sanyi. Sanyi nem erőszakol nőket. Legyél olyan, mint Sanyi! – Kész is, lapozhatunk.

 



Nincs olyan ismerősöm, aki el ne ítélné a nők elleni erőszakot [7]. Aztán sokszor kiderül, hogy

pont annyira erőszakellenesek, mint amennyire én vegán: sokkol a vágóhíd a Testről és lélekrőlben, de másnap vígan tolom befelé a hagymás rostélyost negyvenszázalékos tejföllel.


Nem erőszakolok nőket, de
  • nagy kópé az öreg, mosolygok bennfentesen Woody Allenről,
  • nem valami bölcs dolog este tízkor futni, vélem a meggyilkolt soroksári anyáról,
  • nana! ezekben a zaklatásos időkben, humorizálok a hátamat megpaskoló haverommal,
  • lány létetekre jó a tempótok, dicsérem meg a ritmusszekciót a legjobb szándékkal.

Nem erőszakolok nőket, de ezekkel itt mind segítek Alma betegségének továbblélegezni. Látni kell, hogy van összefüggés a bűnügyi rovatban olvasott szerelemféltésből megölt nő és a metrón seggfogdosott barátnőnk között.

És igen, sajnos nem elég, ha csak az erőszaktúlélők meg a seggfogdosott barátnők és a késsel leszúrt.. ja, ők már nem tudnak fognak össze az ügyért. Egyrészt

  • le vagyunk szarva: ha nem vagyunk érintettek, mit hisztizünk divatból, ha meg mégis, akkor elfogultak vagyunk. Aztán,
  • az érintett nők jórésze nem tudja, mi történik vele vagy miben él – csak néha olyan fura kábeleket érzékel kilógni a testéből –, de ha mégis, akkor hamar megtanulja, hogy a női sors ilyen, hozzá kell szokni. Nyilvánosan pláne nem fog fellépni [8]. Végül pedig
  • nehezen fogjuk fel, hogy öntudatos emberekkel, így öntudatos nőkkel is a társadalom egésze járna jól, és hogy ebből az következik, hogy ennek megvalósításáért

nem az érintett nőknek, de még csak nem is A Nőknek, hanem



minden egyes embernek tennie kell.


még neked is, aki jófej vagy, mint Sanyi,
és nem erőszakolsz nőket



Erőszakos viselkedésen kívülről nem változtathatunk. De

  1. dolgozhatunk magunkon egyénileg és közösségileg, és
  2. csökkenthetjük az erőszaktevők lehetőségeit törvényszigorítással és a kettősmércés megengedő légkör feloszlatásával.

Nincs gyógyulás egyik vagy másik nélkül. Ha bármelyik pontot lespóroljuk, megvan a veszélye, hogy a férfiakra mutogató feminácizmust ill. a fennálló viszonyokat telibeszaró önközpontúságot kapunk.

De már vannak, akik sikerrel ötvözik a két pontot. Például ott van a Színes Gyöngyök, ők délvidéki zsákfalvakban kezdték képzések szervezésével roma nőknek, akik azóta felfedezték, hogy miben jók és már önállóan vállalkoznak. A NANE erőcsoportjai is az önbecsüléssel, identitással kezdik. Ezen kívül van egy törvénybe iktatásra váró intézkedéscsomag, az Isztambuli Egyezmény, mely után nem annyira lenne kedvük az embereknek erőszakosnak lenni a párjaikkal, és ahol külön cikkelyekben foglalkoznak tudatosságnöveléssel, szakemberképzéssel, megelőzéssel.

Szeretnél megbízható munkatársakat? Akik nem sunnyognak, egyenesek, stabilak, kiegyensúlyozottak, jó érdekérvényesítők? Jó helyen jársz.


Na de mégis, hogy szállhatnék szembe én, kis sejt a szervezetben, ezzel a kiterjedt és túl régóta pusztító tumorral?



Vannak ötleteim. Konkrétak és emberléptékűek. De előbb befejezem a sztorimat.



IV.



Ma az van, hogy feljelenteni az eset után 30 napig lehet. Az eset után 30 nappal én még kb. 200 napra voltam attól, hogy abbahagyjam Marcell felmentését és a NANE honlapjáról megtudjam, hogy a szexuális erőszakot többnyire ismerős követi el, hogy a lefagyás valid stresszreakció, és hogy nem az én hibám volt, ami történt, hanem egy gyakori és bevett bűncselekmény, melynek 0,24%-a [9] jut el egyáltalán Kovács főtörzsig, aki felveszi a jegyzőkönyvet.

Akkor kezdtem követni a híreket, utánaolvasni, majd eszmélni, hogy miben élek még mindig. Talán annyit vettél észre az egészből, hogy én lettem az ügyeletes feminista, akinek meg lehet simogatni a buksiját egy-egy nőilogikás poén után, hogy na, legyen már humorérzéked. Meg hogy Gáborral amolyan olaszosan beszélgetünk.

Sok cikket kellett még olvasnom ahhoz, hogy két sikertelen kiugrási kísérlet után ott tudjam hagyni. És

  • le kellett választanom a történéseket arról, hogy szakmailag bármikor kiállok érte, ahogy eddig, és
  • fel kellett adnom a magamról kialakult kép egy részét,

például azt, hogy én vagyok a Fiatal Kora Ellenére A Végsőkig Kitartó Példás Keresztény Nő,


aki mindent elvisel, mindent eltűr. Hajjaj de nehéz volt feladni az egyetlen pozitív dolgot, amibe kapaszkodtam. Nem akartam az érzelmileg instabil kislány lenni, aki csak úgy meghátrál egy kis feszkótól és meggondolja magát, mert épp huszonéves. Azt akartam, hogy közösen dolgozzunk a hiányosságainkon és egyszer majd hátradőlhessünk: megcsináltuk, szerelmem, együtt. Annyi mindenen keresztülmentünk, és már csak ezt a kicsit kell kibírni… De beláttam, hogy nem az én szeretetemről írtak az első korinthusi levélben.

Na és hogy állok a megbocsátással?
 


Öt éve még, kezdő hívőként mindenhonnan azt szűrtem le, hogy magammal baszok ki, ha nem bocsátok meg, úgyhogy igyekeztem csipkedni magam és szkippelni a haragot. Hiszen még a zuhanytálcát is kitakarította!...

Volt, amikor már azt hittem, sikerült, már csak napi egyszer jut eszembe a napi tíz helyett [10], juhú, ugorgyunk. Aztán megnéztem A tetovált lány első részét, és ha azt mondom, hogy jólesett nézni Lisbeth visszavágóját, akkor szorozd fel százhússzal. És az egyik koncertünk után megláttam Marcelléket a padokban. Abbahagytam a kábelszedést és kimentem a templom mögé a játszótérre, és nem értettem, mi a franc volt ez, most meg mér kellett kirongyolnom?

Anna, neked először haragudni kéne megtanulni, mondta egy lelkigondozó egy csendeshétvégén. Úgyhogy bepótoltam az átugrott lépcsőfokokat. Haragudtam sokat, Istenre is; hát milyen őriző vagy már, Uram. Cserébe közel kerültem a kereszténység lényegéhez a fülembe futó könnyeken keresztül.





Szóval felfogtam, hogy a megbocsátás nem olcsó, nem játék, nem egy megszerezhető érem, amit kiakasztok a vitrinbe. Útja sok triggeres élménnyel van kikövezve, mint például a

  • nőgyógyászati vizsgálat. Több orvos is bunkó volt velem, amiért széttett lábbal, a vizsgálókacsa láttán még ma is szívószálnyira húzom össze magam. Vagy az
  • éneklés. Évekig szenvedtünk vele a tanárommal, hogy csak ki kell nyitni. Sok volt a nettó sírás az órán, amire még rátett egy lapáttal az eredménycentrikus hozzáállásom a tanuláshoz. Nem is gyakorlok már egy ideje, majd talán ősztől megint. Belevágtam tavaly a
  • női önvédelmi edzésbe is. Ahol a hónap utolsó óráján lejönnek a ninjutsus fiúk, és lehet őket csépelni. Már ha nem omlik össze az ember az emlékezéstől és ki nem menekül a veremből az első hónap után. Aztán, a
  • szex, nyilván, amiről talán az mond el legtöbbet, hogy tavalyelőtt ilyenkor még a csikizés, tudod, amit a gyerekeknek szoktak az oldalukon, szóval a csikizés sem végződött mindig nevetve.

Ha ma eszembe jutnak a bántalmazóim, nem várok igazságszolgáltatást. Sem emberit, sem istenit. Bőven elég most, hogy eltávolodtunk és hogy az én életem minőségibb, mint az övék. Itt tartok megbocsátás helyett, és ezennel be is fejeztem a trackelését. Mit vonalzózzak olyasmit, ami hullámzik?

Inkább visszaszerzem a testem.

  • Crosstrainingen, ahol rácsúsztam a súlyosan addiktív, rendszeres sport fedőnevű szerre. Megtanít kibírni, amikor valami nem megy, és amikor emiatt jön a könnyed, mint egy ovisnak. És edzésen kívül is észrevenni a test jelzéseit. És haldoklás közben ismétlést számolni.
  • Lindy hopon, ahol a klasszik felállásban (férfi vezet, nő követ) tanulom a ráhagyatkozást és próbálom elhagyni az agyból táncolást, miközben fejlődik a koordinációm. Meg a fárasztó szóviccek tára.

variációk amerikai swingre

  • Hatha jógán, ahol filó-doktorandusz oktatónk azért hajt, hogy csináljam még lassabban. "Kilégzés, kilégzés, kilégzés és még mindig kilégzés..." Minden levegőnél átgondolod az életed, cserébe tűnik el a feszültség a testből.
  • Szimptotermális cikluskövetést tanulok, hogy megismerjem csúnyán hanyagolt női működésemet.
  • Vegyszer- és adalékmentesség felé megyek, mert már nem mindegy, mit viszek be.

De a legtöbbet a kapcsolataim adnak. A családom, akik türelmesen kivártak, bár látták rajtam a vergődést; akiktől egyszer sem hangzott el naugye. A barátaim, akik átérzik, kísérnek, drukkolnak. A barátaim, akik nem tudtak erről, de szeretettel figyelnek rám. A szerelmem, aki, ahányszor összerándulok álmomban, átnyúl és megsimogat.


Mit nyertem és mit veszítettem?

  • Elvesztettem egy szavak-nélkül-megértős kreatív munkatársat, és barátságomat Szilvivel, akinek felnéztem találékony önállóságára, odaadására, és sokáig tartott elgyászolni, hogy már nem röhögünk többé teli szájjal a parton és hogy már nem küldi át a kókuszos tekercs receptjét.
  • Cserébe, a leérzéstelenített üresség után végre érzem a dolgok súlyát, kifinomult riasztórendszert kaptam és megtanultam, hogy ami verejtékes, az nem feltétlenül értelmes és tápláló.

Hála és büszkeség elért sikereimért. De annál jobban fáj, ami körülvesz: a passzív közöny.



V.



Halálra ítélnek. A halál neme: villamosszék. Iszonyatos agónia, rázódik az összes belső szerved, még azután is érzed, hogy végül sikerül követned a fényt és átlépned egy másik világba. Végre nyugalomra térhetnél, de valahogy mindenki kettőhússzal meg rövidzárlattal viccelődik. Nyugi már, nincs ebben semmi rázós, hangzik a válasz, ha felhozod a témát, és ha jófej a társaság. Ha nem jófej, akkor áramütés mindig volt, mindig lesz, illetve nem muszáj ám konnektorba nyúlkálni.

Kábé ilyen nekem a mai magyar légkörben élni.

És nagyon sokan vagyunk, akik földeltünk már le áramot a saját testünkkel. Kolléganőid vagyunk, szomszédaid, barátnőid, unokahúgaid. A Kérsz teát? előadásának végén az egyetemünkön nagy volt a csodálkozás, amikor a szakértő mondta, hogy az 1:5 arány [11] értelmében itt is vannak erőszaktúlélők a teremben. Nekem két nőismerősöm van, akiről tudom, és még kettő, akiről sejtem, hogy bántalmazó de legalább romboló, sakkbantartó társsal él. És még sokkal több, akikről fogalmam sincs.

Szóval te is ismersz túlélőt,


– talán te is az vagy –, de lehet, hogy pont anyukád élt át hasonlót, amikor megszülettél és a doki közölte vele, hogy siessen már a tágulással, nem ér rá egész nap. Akárhogy is, most már minimum egyet ismersz.



fotó: DNNHNN


Mire ideértél az olvasásban, már tettél egy fontos lépést: meghallgattál egy egykori áldozatot, túlélőt, jelenlegi gyógyulót. Pacsi érte!

Sajnálattal nem sokra megyek, szóval íme néhány további ötlet lassú, de tartós változásokhoz.


Akcióterv – I. szint

  1. Alkoss valamit. Bármit. Grafitrajzot, horgolt nyulat, időmértékes verset. Porold le a barkácsszettet, pakolj le a zongoráról. Ha ma nem jön össze, akkor még a héten csákányozz neki egy-két órát.
  2. Ha tele a hócipőd a zaklatós, nők elleni erőszakos hírekkel, tedd fel magadnak a kérdést: vajon ki generálta a problémát – aki elkövette, vagy aki beszélni mert róla?
  3. Nehéz a cuccod? Ha nem bírod el, kérj segítséget, ne utalgass. Látsz valakit nehéz cuccal? Kérdezd meg, hogy kell-e neki segítség, mielőtt kiveszed a kezéből.
  4. Írd alá az Isztambuli Egyezmény törvénybeiktatásáról szóló petíciót, nagyjából három kattintás.

Akcióterv – II. szint

  1. Ülj le egy üres lappal, és írd össze, hogyan szeretnél élni öt év múlva: hivatás, párkapcsolat, mindennapok, satöbbi. Aztán írd össze azt, hogy százalékosan mivel töltöd az időd és mire költöd a pénzed.
  2. A nőnapi virágra szánt lóvét utald el a NANÉ-nak. Épp a segélyvonalas önkéntesek szupervíziójára gyűjtenek, meg hogy ne csak heti 4x4 órában legyen segélyvonal. Nekem is ők segítettek.
  3. Ha épp lomtalanítasz, keress meg anyaotthonokat, hátha szükségük van ruhára vagy az egylapos rezsódra elfekvőben.
  4. Maradj képben „nőügyekkel”, támogató megmozdulásokkal. Gyere el az Angyalhír sétára nyáron. Van egy fix idősáv, amikor sok akció szokott lenni: november 25. és december 10. között.

Akcióterv – III. szint

  1. Ossz meg egy cikket a témában, ami szerinted is érdekes. (Sokat lehet tanulni, hogy kivel és milyen mélységben érdemes vitatkozni.)
  2. Hallgass sztorikat túlélőktől, hogy képben legyél csapdahelyzetekkel. Kezdd a jéghegy csúcsával, a hozzám hasonló kiváltságos (neurotipikus-ciszheteró-diplomás) réteggel, mint például ő, ő és ő. Ráismertél a barátnődre, nem tetszenek a hangok a szomszédból? Ezek a lehetőségeid.
  3. Tanár vagy? Dobd fel a vezetőségnek, hogy hívjátok meg a Kérsz teát? a sulidba a következő projektnapra. Játszva segít eligazodni a Weinstein utáni világban; szerintem kötelező darab, szemléletformálás lvl.9999.
  4. Történeted van? Vállald, ha úgy érzed, készen állsz. A betegség óriási, és mind azt hisszük, hogy a mi környékünk kivétel.

Ezzel meg is érkeztünk oda, hogy miért akartam hozzád is eljuttatni a történetemet és offposztolni Facebook-csoportokban. Nekem nem azoknak a lájkja kell, akik már amúgy is képben vannak a témával meg szuperérzékeny nőjogi aktivisták.


Nekem a te lájkod, a te figyelmed kell, aki ismersz és szeretsz,


vagy csak ismersz; együtt jártunk suliba, táborba, gyülekezetbe, koleszba vagy jammelni, együtt járunk egyetemre, tanfolyamra, edzeni, táncolni. Hogy legyen róla véleményed, ha eddig nem volt; hogy ne tereld el a témát, ha szóba jön – mert a szemléletváltást a folyosói, kocsmai, konyhaasztali beszélgetések fogják megteremteni. Ezt kérem március 8. alkalmából.

Lélekteli nőnapot!
Wild Anna





Függelék I. - Utóélet



A bejegyzés megjelenését követő 1, azaz egy héten belül 13, azaz tizenhárom nő írt nekem azzal, hogy ő is élt már át ilyet. Ebből 11, azaz tizenegy nőt személyesen ismerek. Ezek csak azok a nők és lányok, akikhez (1) az elmúlt héten eljutott a bejegyzés, és (2) megtiszteltek a bizalmukkal.


A bejegyzés megjelenésének másnapján megkeresett Szilvi hozzátartozója. Baráti hangnemben beszéltünk. Kifogásolta, hogy felismerhetők a szereplők, és hogy nem mértem föl, milyen következményekkel járhat ez az egész családra nézve. Az egész beszélgetés megérne egy újabb bejegyzést, mert megint
  1. nem az elkövető aggódik, hanem a lelkiismeretes hozzátartozók, és
  2. nem az elkövető indítékait firtatják, hogy miért is nyitott be azon az estén, hanem az enyémet, hogy biztos szándékosan rejtettem el információkat.



Függelék II. - Útjelzőim a teljes élethez


Sokat kaptam tőletek, köszönet érte.

*








[1] Forrás: https://www.rainn.org/statistics/perpetrators-sexual-violence
[2] Keresztény megfelelője: Jeruzsálem leányai, fel ne költsétek…! Voltam olyan bibliatanulmányon, ahol az Énekek éneke refrénjét úgy értelmezték, hogy nőként nagy ám a felelősségünk abban, hogy mit mutatunk meg az öltözködésünkkel, mert fölöslegesen hergelhetjük szegény vizuális férfiakat.
[3] Még jobban esett volna, ha nem az ajtófélfát találom el.
[4] A bántalmazók előszeretettel hangoztatják ám, hogy sebzettek. ( Én ilyen vagyok, alkalmazkodj te.) A szakember kiegészítése: „A női és férfi szerepek leosztása a társadalomban – vagyis hogy kinek milyen viselkedést enged meg egy elnyomó, patriarchális rendszer – sokkal inkább támasztja alá, hogy ki lesz bántalmazó és ki nem.” Bezony.
[5] Rendszerszintű. Van, aki nem úgy látja, hogy ez a sok sejtsérülés betegséggé állna össze. Te is eldönt-heted, kinek hiszel. (Ez itt 4-4db link.)
[6] A legtöbb kérdés alapját vagy egészét innen loptam: (1) Clarissa Pinkola Estés: Women Who Run With the Wolves [Farkasokkal futó asszonyok]. Ballantine Books, 1992. (2) Timothy Ferriss: The 4-Hour Workweek [4 órás munkahét]. Crown Publishers, 2007.
[7] Általában sietve hozzáteszik, hogy az erőszak bármilyen fajtáját. Lásd még: az erőszaknak nincs neme.
[8] Én is csak most novemberben jutottam el először Néma Tanúkra.
[9] Ez legalább 415-szörös látenciát jelent. Forrás: Wirth Judit – Winkler Zsuzsanna: Nők elleni erőszak az adatok tükrében FRA-népesség-bűnügyi statisztikák (2015) – https://nokjoga.hu/sites/default/files/filefield/nane-fra-nepesseg-enyubs-final-2014-w-w-2015jun19.pdf
[10] Bár most az írás alatt nyilván többet foglalkoztam vele, de csúcsidőn kívül a napi kettő villanás azóta is reális.
[11] Wirt-Winkler uo.