JAN22

///trigger warning///

három éve ezen a napon
temettük el mamit

vigyázz rám
ez volt az utolsó mondat
amit megírtam
a virágos lánynak
a szalagra

a pap is sírt
hogy milyen jótét lélek
mély és igaz hitű
rá lehetett számítani
mindig
jelen volt
a családnak
az osztálynak
a tantestületnek
az iskolának
a közösségnek

azt hittem
szétbasz az ideg

ha nem lett volna
mindig
jelen
a családnak
az osztálynak
a tantestületnek
az iskolának
a közösségnek
ha tudott volna
néha
magára is figyelni
és határokat húzni
a családnak
az osztálynak
a tantestületnek
az iskolának
a közösségnek

akkor talán
a boncolás után összevarrt teste
ami novemberben még húslevest főzött
nem ötvenhat évesen feküdne
egy 09-es termékszámú
zárt koporsóban

ezzel lett volna kedvem
kiegészíteni a szentbeszédet

de inkább csak ültem
a kényelmetlen
műanyag székben
zsibbadtan

.
.
.

nyolc éve ezen a napon
vették el a szüzességem

az illető
a barátnőm párja
ébresztett
mondta
nyugi
ő csak
kiegészít

vigyázz rám
ez volt az utolsó mondat
amit mondtam
neki
mielőtt belém tolta a farkát

utána
értő figyelemmel kérdezett
a lelkiállapotomról
a problémáimról
hálás voltam neki
hogy így figyel rám
azt éreztem
hogy tartozom neki
és különben is
beleegyeztem
mert
nem kiabáltam
nem löktem el
amikor a lábaimmal tétován meghúzott határomat
átlépte
sőt
belékapaszkodtam
és különben is
megérdemeltem
mert sokat ittam
mert volt már nemierőszakos fantáziám, és
mert

tizennégy-öt éve nem pont ezen a napon
ketten maradtunk egy nálam kisebb gyerekkel
többször toltam a szájába a nyelvem
nem kérdeztem
hogy akarja-e
hogy átlépjék a határait
nem vigyáztam rá
a testében
zavarodottságot
biztonságvesztést
élhetett meg épp
és csak ült
a kényelmes
mintás kanapén
zsibbadtan

azt mondják kint
nem ugyanaz a kettő
kíváncsi kiskamasz voltam
tapasztalatlan
és ártatlan

ezt hallom bent
aztat bárki mondhassa
maradandó károkozás
hatalmi visszaélés
nincs mentség
csak szégyen
sok
sok
szégyen.

erről bezzeg
nem írtam
három éve nőnapon
a nyilvános metoo-cikkemben
ami "álszent"
"bulváros"
és főleg "nem is igaz"

jelentem, nem is igaz
utólag egy dolog valóban
az, hogy
már ne lenne bennem
harag
az elkövető
az akkori barátnőm párja
iránt
hiszen
már látom benne az áldozatot is
már helyén kezelem a felelősségi köröket
már nem akarom felmenteni sem például
már tudatosan dolgozom a gyógyulásomon
már beavatásként integráltam a narratívámba
már kontextualizálom a pszichoszociális faktorokat
tehát
már meghaladtam ezeket az alantas érzéseket kultúrember módjára

lófaszt
nincs bennem
harag
mint kiderült azóta
kábé kétszázhatvan óra
egyéni- és csoportterápia után, hogy

akkor még csak
fejben tudtam, de nem éreztem
integetett, de nem érkeztem
el odáig.
a szégyen
az megy persze
nem középiskolás fokon
a harag nem
régóta nem

akkor még csak
tudom-hogy-kéne-
tudom-hogy-lehetne-
típusú
szalonharagocskát
szalonfájdalmacskát
tapasztaltam kognitíve
akkor még csak
helyettem haragudtak
helyettem fájtak
a barátaim
a szerelmeim
a lelkigondozóim

miközben ültem
a változó kényelmességi fokú
ülőalkalmatosságokban
zsibbadtan

.
.
.

egy éve ezen a napon
beadandót írtam etikából

az irgalmasság erényéről
vitatkoztam
comté-sponville-lel
hogy a harag szerintem
nem a megbocsátás ellentéte
hanem kábé
az előfeltétele

akkor már tudtam
amit három éve is
hogy az intellektuális irgalommal kábé
kitörölhetem a seggem

akkor már sejtettem
amit három éve nem
hogy az érzelmi-testi mélymunka kábé
kilencvenhárom százaléka van még hátra

.
.
.

most
van az a rész
hogy ostort fonok
takarodjatok a picsába ebből a templomból
jaj a sok random pöcsvakarónak
a fizikai és mentális dörgölőzőknek
jaj a default önvádnak
legkitartóbb padtársamnak
már
egyre ügyesebben képviselem magam
egyre ügyesebben vállalok felelősséget
egyre ügyesebben ráérzek, mit akar a testem, és
egyre ügyesebben meg is adom neki
egyre ügyesebben vigyázok rám
egyre ügyesebben önzök
fejből már van engedély
zsigerből szégyen van
de csinálom
mert
nem akarok
jótét lélek lenni
nem akarok
elégtelen határhúzásban
elhunyni

most
van az a rész
hogy a talaj kész
már megengedem a zsibbadt semmit is akár
már nem mindig sürgetem hajcsármódra
a fullos személyiség-integrációt
a százszázalékos kongruenciát
a kötelékfóbia megfejlődését
a kreatív kiteljesedést
a szárnyaló libidót
a kivirágzást
főleg télen
főleg csíraképpen

közel
van az a rész
hogy rövidebb időre
benne tudjak maradni
hárítás nélkül
a haragban
a fájdalomban

odébb
van az a rész
hogy tudjak haragudni
és fájni
gyászolni
és szeretni
egész testtel

 

fotó | mátó gergő 2020

inspiráció | dánfi timi, usha anandi | rupi kaur | barukh